Iskolánk gimnázium és szakgimnázium, melynek elsődleges feladata az általános műveltséget megalapozó, érettségi és szakmai vizsgára, valamint felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére felkészítő nevelés és oktatás biztosítása, a munkába álláshoz és az önálló életkezdéshez szükséges ismeretek nyújtása.
A gimnázium képzési specialitásai körvonalazódtak (idegen nyelvi, képző- és táncművészeti). Az intézmény arculatának fő meghatározója a művészeti képzés, s részben erre épül a szakképzés, amely sokszínűségével hiányt pótol a régióban. Értéknek tartjuk, hogy a művészeti képzés szempontjából országos beiskolázású intézmény vagyunk. Sajátos arculatunkat erősíti a Holló László Emlékház is, amelynek szellemisége elmélyíti a múzeum termeiben tartott képzőművészeti órákat.
Erősségünk a nyelvoktatáson belül a nyelvi tagozatunk, ahol mind németből, mind angolból a tanulók döntő többsége az iskolai felkészülés eredményeképpen nyelvvizsgát szerez. Egyébként ezen tanulók nagy részének szülei – anyagi lehetőségek hiányában – nem tudnák megfizetni a külön nyelvtanárt. Ilyen értelemben esélyteremtő, pótlólagos esélyt adó iskolának is tartjuk magunkat. Kevés középiskola dicsekedhet több, mint húsz éve tartó testvériskolai kapcsolattal, amelyet a hatékony nyelvoktatás szolgálatába állítottunk.
Iskolánk regisztrált tehetségpont, nálunk a tehetségfejlesztésnek nagy hagyományai vannak, kiemelten fontos területnek tartjuk.
Érettségire épülő szakképzést is indítunk OKJ szerinti szakmákban (Grafikus, Festő, Mozgókép és animáció készítő, Kerámiaműves, Táncos II. (színházi táncos)).